Lizard félsziget, a legdélebbi pont

A Brit-szigetek legdélebbi pontját, a Lizard félszigeten találjuk. Különlegesen egyedi és rendkívüli természeti szépséggel pompázó terület ez, mely állandó múzsája költőknek, művészeknek, íróknak.

Ha valaki egy zavartalan nyaralást szeretne eltölteni a természet lágy ölén és maga mögött hagyni a nagyvárosok zajos forgatagát, a Lizard félsziget a legjobb választás erre.

Ahogy a földnyelv, lassan elkeskenyedve belenyúlik az óceánba, az itt található eldugott, barátságos öblök, a már-már miniatűr számba  menő szürke kőházas halászfalvak, a meredek sziklákon kanyargó, szűk utcácskák bennünket is visszaröpítenek az időben. Nyáron turisták andalognak a kikötő mólóin és gyönyörködnek a tenger naponta változó árnyalataiban. A tél viszont magányos, amit csak a helyi halászok kocsmából kiszűrődő éneke színesít meg a szürke hétvégeken.

A név, az ősi korni nyelven elnevezett „Lys Ard” angol áthallásából keletkezett (és nincs köze, a magát a napon szívesen sütkéreztető kis hüllőhöz).  Az eredeti név jelentése „magas udvar”, de elképzelhető, hogy ligetet, kertet értettek ez alatt.  Elnézve a festői színekben pompázó, változatos és dús növényzetet, ezen nem is kell nagyon csodálkozzunk, hisz Nagy Britannia legritkább, védett növényeiből 15 ezen, a valamivel több, mint ötszáz négyzetkilométeres területen található. A tenger, mivel szinte teljes egészében körbeveszi a félszigetet, kivételes és az égövre amúgy egyáltalán nem jellemző szubtrópusi éghajlatot és ennek megfelelő vegetációt hozott itt létre. Felettébb sűrű és színes, mondhatni átjárhatatlan. A félszigeten nem találunk kereszteződéseket, csomópontokat – egy egyenes út halad egészen, az azonos elnevezésű falucskáig, Lizardig – a legtávolabbi pontig. Mindössze a táj változik és lesz egyre vadabb és ódon.

A kis faluban természetesen találunk parkolót, ajándék és emléktárgy boltot, művészeti galériát, kávézót, vendéglőt. Természetesen szállást is, ha pont keresnénk.  Minden apró és aranyos – szinte törékeny. Beleillik abba a hangulatba, amit az utazó elképzel magának egy hosszú utazás végére érve.

Innen széles gyalogösvényen lehet tovább haladni, addig a bizonyos, legvégső pontig. Az út dús sövénnyel kerített földek, legelők mellett halad el, ahol páratlan földrajzi helyzetükről mit sem sejtő juhok legelésznek. Majd feltűnik a világítótorony fehérre meszelt épülete.

Az első tornyot még az arwenacki Sir Kiligrew János emeltette saját költségén, a 16. század második felében. Harminc évbe telt mire elkészült és évente 20 darab régi aranypénzbe került. Amikor felépült, I Jakab király azt fontolgatta, hogy az arra járó hajóktól áthajózási fizettséget kér. Ez nagy felháborodást keltett és sok egyéb gondot is okozott, aminek következtében a tornyot  végül lerombolták.

Csak 1751-ben épült újra, egy helyi érdekeltségű kereskedő és földbirtokos, Fonnereau Tamás jóvoltából. (Fonnereau ezen kívül a londoni parlement alsóházának is tagja volt 1741 és 1779 között.) Szükség is volt rá a hajózás biztonsága érdekében és ezt valószínűleg egy kereskedőnél senki se tudhatta jobban!

Veszélyes vizek vannak errefelé! Alattomos áramlatok,  tenger felszíne alatt kilométereken át húzódó éles sziklák. Itt van például a tengerészek egykori réme, a Bilincs (The Manacles). Ez egy 1.5 négyzetmérföldnyi terület, csupa éles fogú sziklákból, ami a víz szintje alatt húzódik. Az apály és dagály változásával szinte kiszámíthatatlan volt a helyzetük és ha a hajós nem kerülte el időben őket, bizony menthetetlenül a „bilincs” fogságában találta magát. Erre sajnos volt éppen elég példa és tragédia az évszázadok során.

Márpedig igen fontos és forgalmas hajózási útvonal vonul el a félszigettől délre. Erről ma is meggyőződhet az ide látogató utazó. Tiszta időben legalább 7 -8 hajótankert lehet megszámolni a láthatáron, de ennél akár többet is. A hajózás természetesen mára már jóval biztonságosabb. Az odafigyelés és körültekintés viszont mai is fontos, mert bár a csempészektől és kalózoktól nem kell többé tartani, a sziklák ugyanúgy lesben állnak.

Vélemény, hozzászólás?