A Brit-szigetek legdélebbi pontját, a Lizard félszigeten találjuk. Különlegesen egyedi és rendkívüli természeti szépséggel pompázó terület ez, mely állandó múzsája költőknek, művészeknek, íróknak.
Ha valaki egy zavartalan nyaralást szeretne eltölteni a természet lágy ölén és maga mögött hagyni a nagyvárosok zajos forgatagát, a Lizard félsziget a legjobb választás erre.
Ahogy a földnyelv, lassan elkeskenyedve belenyúlik az óceánba, az itt található eldugott, barátságos öblök, a már-már miniatűr számba menő szürke kőházas halászfalvak, a meredek sziklákon kanyargó, szűk utcácskák bennünket is visszaröpítenek az időben. Nyáron turisták andalognak a kikötő mólóin és gyönyörködnek a tenger naponta változó árnyalataiban. A tél viszont magányos, amit csak a helyi halászok kocsmából kiszűrődő éneke színesít meg a szürke hétvégeken.
A név, az ősi korni nyelven elnevezett „Lys Ard” angol áthallásából keletkezett (és nincs köze, a magát a napon szívesen sütkéreztető kis hüllőhöz). Az eredeti név jelentése „magas udvar”, de elképzelhető, hogy ligetet, kertet értettek ez alatt. Elnézve a festői színekben pompázó, változatos és dús növényzetet, ezen nem is kell nagyon csodálkozzunk, hisz Nagy Britannia legritkább, védett növényeiből 15 ezen, a valamivel több, mint ötszáz négyzetkilométeres területen található. A tenger, mivel szinte teljes egészében körbeveszi a félszigetet, kivételes és az égövre amúgy egyáltalán nem jellemző szubtrópusi éghajlatot és ennek megfelelő vegetációt hozott itt létre. Felettébb sűrű és színes, mondhatni átjárhatatlan. A félszigeten nem találunk kereszteződéseket, csomópontokat – egy egyenes út halad egészen, az azonos elnevezésű falucskáig, Lizardig – a legtávolabbi pontig. Mindössze a táj változik és lesz egyre vadabb és ódon.
A kis faluban természetesen találunk parkolót, ajándék és emléktárgy boltot, művészeti galériát, kávézót, vendéglőt. Természetesen szállást is, ha pont keresnénk. Minden apró és aranyos – szinte törékeny. Beleillik abba a hangulatba, amit az utazó elképzel magának egy hosszú utazás végére érve.
Innen széles gyalogösvényen lehet tovább haladni, addig a bizonyos, legvégső pontig. Az út dús sövénnyel kerített földek, legelők mellett halad el, ahol páratlan földrajzi helyzetükről mit sem sejtő juhok legelésznek. Majd feltűnik a világítótorony fehérre meszelt épülete.
Az első tornyot még az arwenacki Sir Kiligrew János emeltette saját költségén, a 16. század második felében. Harminc évbe telt mire elkészült és évente 20 darab régi aranypénzbe került. Amikor felépült, I Jakab király azt fontolgatta, hogy az arra járó hajóktól áthajózási fizettséget kér. Ez nagy felháborodást keltett és sok egyéb gondot is okozott, aminek következtében a tornyot végül lerombolták.
Csak 1751-ben épült újra, egy helyi érdekeltségű kereskedő és földbirtokos, Fonnereau Tamás jóvoltából. (Fonnereau ezen kívül a londoni parlement alsóházának is tagja volt 1741 és 1779 között.) Szükség is volt rá a hajózás biztonsága érdekében és ezt valószínűleg egy kereskedőnél senki se tudhatta jobban!
Régi korni kőház Coverack helységben
Veszélyes vizek vannak errefelé! Alattomos áramlatok, tenger felszíne alatt kilométereken át húzódó éles sziklák. Itt van például a tengerészek egykori réme, a Bilincs (The Manacles). Ez egy 1.5 négyzetmérföldnyi terület, csupa éles fogú sziklákból, ami a víz szintje alatt húzódik. Az apály és dagály változásával szinte kiszámíthatatlan volt a helyzetük és ha a hajós nem kerülte el időben őket, bizony menthetetlenül a „bilincs” fogságában találta magát. Erre sajnos volt éppen elég példa és tragédia az évszázadok során.
Márpedig igen fontos és forgalmas hajózási útvonal vonul el a félszigettől délre. Erről ma is meggyőződhet az ide látogató utazó. Tiszta időben legalább 7 -8 hajótankert lehet megszámolni a láthatáron, de ennél akár többet is. A hajózás természetesen mára már jóval biztonságosabb. Az odafigyelés és körültekintés viszont mai is fontos, mert bár a csempészektől és kalózoktól nem kell többé tartani, a sziklák ugyanúgy lesben állnak.