Talán nem sokan tudják, de a híres angol írót és költőt, Thomas Hardyt különleges szerelmi szálak fűzték Cornwallhoz. Itt ismerte meg ugyanis 1870-ben első feleségét Emma Lavinia Giffordot.
A kapcsolat mondhatni szerelem volt első látásra és az életrajzírók megegyező véleménye szerint, ez jócskán volt köszönhető Cornwall csodálatosan romantikus tájainak is. Bár házasságuk később nem volt felhőtlen és boldog, az angol irodalom legszebb szerelmes verseit köszönheti az itt megélt időszaknak, valamint az asszonyt később tragikus gyorsasággal elragadó halál okozta fájdalomnak.
Emma hírtelen bekövetkezett halálakor 1912-ben, a pár már évek óta elhidegült egymástól. A váratlan esemény azonban megrázta az írót és feltámadtak benne a régmúlt, közösen megélt emlékei. Újraéledő melegséggel gondolt vissza megismerkedésük és az udvarlás kezdeti időszakára, melyek természetesen mind Cornwallhoz fűződtek. Az emlékezés alkotásra is ösztönözte az írót és csodálatos szerelmes költemények születtek, Cornwallról és a szépséges hitves elvesztéséről. Melankólikus hangulatában 1913-ban újralátogatta a helyeket, ahol fiatalon megfordultak. A rossz házasság emlékei végleg szertefoszlottak tudatában, csak a veszteség szomorú ténye maradt vele.
A kezdetek
Hardy megismerkedésük idején még nem volt ismert író. 1868-ban már befejezte ugyan első regényét, A szegény ember és az úrnő címmel (The Poor Man and the Lady), de mivel a kiadók tetszését nem nyerte el – túl szatírikusnak és szocialistának tartották – Hardy megsemmisítette a kéziratot. A kudarc elvette a kedvét az írástól és polgáribb elfoglaltságot választott, de azért nem adta fel teljesen az írást sem. Építész asszisztensként megbízták a festői Boscastle falucska közelében lévő St.Juliot templom restaurálásához szükséges felmérések elkészítésével.
A plymouthi születésü Emma húsz éves volt, amikor 1860-ban Cornwallba költözött nővéréhez, aki a helyi lelkész felesége volt. Emma nevelőnőként dolgozott, társaságkedvelő és művelt volt.
Amikor 1870-ben első alkalommal Hardy megérkezett a cornwalli kis faluba, az épp betegeskedő férjét ápoló nővére helyett, Emma fogadta. Gyönyörű volt, emlékszik rá vissza az író, világoskék szemekkel és gesztenyebarna hajkoronával. Azon nyomban beleszeretett.
A találkozásukat követő négy évben, amíg a kis templom felújításának munkálatai zajlottak, gyakran találkoztak. Emma fiús volt, merész lovas és bátor felfedező. Hosszú sétákra, gyaloglásokra vitte Hardyt. Bejárták a környéket – elkirándultak Tintagelbe, Budeba, Trebarwithbe, a Strangles-i partokra és a Beeny sziklákhoz. Egyik akalommal annyira megfeledkeztek az idő múlásáról, hogy véletlenül bezárták őket a tintageli várba. Zsebkendőt kellett lobogtatniuk és kiabálniuk, hogy a parti öbölben lévők észrevegyék és kiengedjék őket.
Hardy harmadik regénye A kék szempár (A Pair of Blue Eyes), még a felhőtlen udvarlás időszakában jelent meg és kétségkívül önéletrajzi jegyeket hordoz. A regény főhősnője Elfride Swancourt, a rektor lánya. Az ő személyét Emma ihlette. A helyszínt pedig Bostcastle, mint az eldugott cornwalli falucska. Maga Hardy Stephen Smith személyében jelenik meg, mint fiatal építész. A történet abból a szempontból sem áll távol a valóságtól, hogy a regényben Elfridenek választania kell az építész és Henry Knight között. (Emmának, első találkozása idején az íróval, már volt udvarlója, William Sergeant segédlelkész személyében.)
1871-ben íródik az Arc az ablakban (The face at the Casement) című vers. Ezt a verset Emma és Hardy utolsó látogatása ihlette a betegeskedő William Sergeantnél. Amikor távoznak, Hardy a kocsiról visszapillant a házra, melynek ablakában William arcát fedezi fel, amint utánuk néz. Ekkor egy gonosz gondolattól vezérelve, mint aki mit sem sejt az ablakban álló férfi jelenlétéről, átkarolja Emma vállát mintegy jelezve, hogy a nő immár hozzá tartozik. A jelenet később sokáig kísérti a költőt, mivel William nem sokkal a látogatás után meghal.
A házasság
Thomas és Emma 1874-ben házasodott össze és ugyanabban az évben jelent meg Hardy, Távol a világ zajától – Far from the Madding Crowd – című regénye is. A mézeshetek egy részét Franciországban töltötték, hazaérkezésükkor pedig Londonban telepedtek le. Harmincnyolc évig tartó házasságukban tulajdonképpen már itt jelentkeztek az első problémák. Emma eleinte támogatja férjét az írásban. Rábeszéli, hogy hagyjon fel építészi foglalatosságával és teljes idejét szentelje az írói hivatásnak. Ugyanakkor az ő londoni beilleszkedése, egy feltörekvő sikeres író feleségeként, nem úgy alakult, ahogy azt elképzelte. Cornwallban szabadabb volt, közel volt a természet, a lovaglás lehetősége, a falusi levegő. Londonban mindezekben korlátozva van a társadalmi elvárások miatt is. Ugyanakkor, a maga is költői ambiciókat dédelgető nő, féltékeny volt férje sikereire. Hardy sem bátorította ezeket az ambiciókat. Buta ábrándozásnak tartotta, nem egyszer arra célozva, hogy feleségének kevés vagy egyéltalán nincs is tehetsége.
A házaspárnak sosem született gyermeke. Valószínűleg ez is növelte a köztük kialakuló feszültséget. Az évek során Emma depressziós lett és egyre jobban visszavonult a világtól. Hardy nem tudta kezelni felesége hangulatváltozásait és viszonyt kezdett más nőkkel is.
Robert Gittings A fiatal Thomas Hardy című életrajzi könyvében (Young Thomas Hardy) mely az író első 35 évét mutatja be és talán a legkiegyensúlyozottabb életrajzmű, a kialakult helyzetet egy másik megvilágításba helyezi:
„Emma Lavinia Grifford minden bizonnyal … egy elkényeztetett apa elkényeztetett gyermeke. Egyáltalán nem kétséges, hogy akaratossága és féktelensége olyan lendületet és bájt kölcsönzött neki, amely Hardyt a találkozásuk pillanatától fogva rabul ejtette. Éppúgy nem gondolt arra, mint helyében a legtöbb férfi sem gondolt volna, hogy a gyermeki impulzivitás és a következmények nélküli viselkedés, amely harmincévesen elbűvölőnek hat, az idő teltével talán kevésbé lesz vonzó.”
Emma öröksége
Az asszony halála után találtak egy naplót, amely egyes források szerint a Miért gyűlölöm a férjem (Why I Hate my Husband), más források szerint a Mit gondolok a férjemről (What I Think of My Husband) címet viselte. Bármi volt is a címe, annyira mindenképp felbosszantotta Hardyt, hogy mérgében megsemmisítette a naplót. De Emma egyéb, korábbi írásai, melyek még a boldogabb időkben íródtak, akárcsak férje neki írott versei, Hardy iránt érzett rajongásáról és szeretetéről adnak tanubizonyságot. Az egyikben például így fogalmaz:
„Az építészem évente kétszer-háromszor jött… Én a szép kancámat, Fannyt lovagoltam, ő mellettem sétált és megmutattam neki a környéket. A sziklákat az utak mentén és a szétszórt kis falvakat, néha megbámultuk az alant elterülő eldugott kis öblöket, ahol fókák éltek … gyakran sétáltunk Boscastleba, le a Valency-völgybe . Néha elkocsikáztunk Tintagelbe és Trebarwith Strandra, ahol a gazdák szamarakkal hordták a tengeri hínárt; Strangles Beachre, továbbá Bossineybe, Budeba és más helyekre a part mentén. Csodálatos utak voltak. . . „
Epilógus
Felesége halálakor Hardy titokban már egy másik, fiatalabb nővel élt. Florence Dugdalet később feleségül is vette. Florence nagyon szép volt és több, mint harminc évvel fiatalabb a költő elhunyt feleségénél.
Elképzelhető, hogy Hardy későbbi ömlengései Emma iránt és a nosztalgikus emlékezések a megbánás érzéséből táplálkoztak. Az írónak bűntudata lehetett amiatt, ahogyan feleségével bánt. Legutolsó cornwalli látogatása során, 1913-ban, egy emléktáblát helyeztetett el a St. Juliot templom belsejében ott, ahol legelőszőr találkoztak.
Thomas Hardy 1928-ban hunyt el. Hamvait a Westminster apátság őrzi, de szívét felesége sírjába helyezték, a stinsfordi templomkertbe.